Jump to content

Film készül a népszerű zenekarról

2020. 05. 31. 17:20

A  Freddie Mercury életét feldolgozó Bohém rapszódia óriási sikere után minden idők egyik legnagyobb hatású punkzenekaráról, a Sex Pistolsról is játékfilm készülhet a közeljövőben.

Az NME híre szerint a brit Starlight Films már hozzá is látott a film előkészítéséhez, hamarosan megkezdődik a casting, és már elképzeléseik is vannak arról, hogy kiket látnának szívesen a film főszerepeiben – ám ezek az információk egyelőre persze nem publikusak.

Ayesha Plunkett producer és forgatókönyvíró elmondta: a Bohém rapszódia mozis bevételei győzték meg őket arról, hogy mozivászonra vigyék a Sex Pistols történetét, a számok ugyanis egyértelműen igazolják, hogy a közönségnek mekkora igénye van a zenés játékfilmekre.

A filmnek egyébként nem a Sex Pistols tagjai lesznek a főszereplői, hanem a zenekar menedzsere, Malcolm McLaren és barátnője, a később divattervezőként világhírűvé váló Vivienne Westwood – rajtuk keresztül mutatják majd be Johnny Rottenék és az éledező punkmozgalom történetét.

A pár először Let It Rock néven nyitott butikot a hetvenes években, ahol teddy boy ruhákat lehetett kapni, majd nevet és profilt váltottak, így a kultikussá váló SEX-ben aztán gumiból és bőrből készült fétisholmikat, illetve mindenféle punk rock kiegészítőket kezdtek árulni.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)