Jump to content

Elhallgat két rádió is

2018. 11. 23. 22:49

Szalay Dániel, a 24.hu egykor szakújságírója három napja, a Facebookon tette közzé, hogy a Médiatanács úgy határozott, hogy nem hosszabbítja meg a Music FM és a Sláger FM - két meghatározó budapesti kereskedelmi rádió - médiaszolgáltatási jogosultságát.

Az infóval kapcsolatban kereste az illetékeseket, de lerázták, későbbi választ ígértek neki, amit a mai napig nem kapott meg. Közben az Indexen megjelent egy cikk a hazai rádiós piacról, aminek egyik végkövetkeztetése az, hogy Andy Vajna és Mészáros Lőrinc hatalomátvételét a rádiós piacon a hatóság (NHMM) apró, de hatásos lépésekkel segítette elő, így következhetett be, hogy mára a Rádió 1 és a Retro Rádió uralja a kereskedelmi rádiós piacot. Akiknek eléggé kapóra jött a két közvetlen konkurensüket sújtó határozat.

A HVG erre tett rá egy lapáttal, és írták azt, hogy a Médiatanács nem hosszabbította meg egyik olyan rádióadó frekvenciaengedélyét sem, amely a kormányhoz közel álló médiabirodalom konkurenciája. A Music FM és a Sláger FM hattyúdala elkezdődött, két és fél hónapig még az övék a frekvencia, de utána elhallgatnak majd a leghallgatottabbak közé sorolt rádiók - a Music FM országosan a 4., a Sláger 5. helyen áll 525 000 ill. 393 000 napi hallgatóval.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)