Jump to content

Az Eucharisztikus Kongresszus himnusza

2021. 06. 21. 10:22

Bemutatták az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) újrahangszerelt himnuszát és imázsfilmjét. A szerzemény feldolgozásának producere Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, aki a munkáról a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Az ismert előadó, dalszerző elmondta, hogy amikor felkérték egy új himnusz elkészítésére, erősen hárított, és elutasította. Nem érezte a magáénak, végül Farkas Attila érseki tanácsossal arra jutottak, hogy a meglévő himnuszt lehetne átdolgozni, újrahangszerelni.

A gondolatot tett követte, és hét verziót is készítettek. Angol és magyar nyelvű változatok mellett egy hangszeres, illetve eredeti kotta alapján létrejött darab is elérhető. Kovács Ákos kiemelte: a fiatalok megszólítása fontos cél, ezért a hazai tehetségkutató műsor, A Dal sztárjait kérte fel az előadásra. Így válhatott valóra, hogy a zenei hátteret az Operaház zenekara és kórusa adja, a három énekes pedig Nagy Bogi, Czinke Máté és Dánielfy Gergő, akik a műsorban nyújtott teljesítményükkel győzték meg Ákost.

Ennek köszönhetően az 1938-as himnusz új erőre kapott. Saját bevallása szerint Ákos is gyakran énekelte körmeneteken, és úgy érzi, ezek a megújult művek összekötik az idei konferenciát a két világháború közöttivel. A dalokat kiegészítve imázsfilm is készült, mely három megtért fiatal történetét meséli el.

Furcsának nevezte a helyzetet Kovács Ákos, mert a dalok már tavaly elkészültek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ám a koronavírus-világjárvány közbeszólt, és egy évet kellett várni, mire a dalok eljuthattak az emberekhez.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)