Jump to content

Megrendezik a díjátadót

2020. 06. 30. 19:23

Az MTV videós zenei díjátadója, az MTV Video Music Awards lesz az első nagy rendezvény a vírus amerikai gócpontjának számító New Yorkban, írja az MTI. 

Ez lesz az első olyan esemény, amit a koronavírus miatti korlátozások óta engedélyeztek a városban. Andrew Cuomo New York-i kormányzó szerint a rendezvény megtartásához fontos, hogy a szervezők figyelembe vegyék a szigorú egészségbiztonsági szabályokat is. Emellett a gála helyszínéül szolgáló, 19 ezer férőhelyes brooklyni Barclays Centerbe is csak korlátozott számban engednek majd be embereket az augusztus 30-ra tervezett eseményen. A szervezők azt is elmondták, hogyha kell, közönség nélkül tartják meg az eseményt.

Az MTV díjátadója a Grammy-díj egyfajta alternatívájaként a legjobb videóklipeket díjazza minden évben. Ahogy mindig, úgy az idei évre is számos fellépővel készülnek a rendezvény szervezői. Az előadók neveit még nem jelentették be, azt viszont igen, hogy közülük néhányan online jelentkeznek majd be New York emblematikus helyszíneiről.

New York állam számított a járvány kirobbanásakor az USA gócpontjának. New Yorkban volt az országon belül legnagyobb a fertőzöttek száma, két hónap alatt közel 11 ezer ember halt meg a vírus miatt. A fertőzések számának csökkenésével a városban négy lépcsőben kezdték meg a szigorítások feloldását.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)