– Hogyan éltétek meg ezt a 10 évet a zenekar alapítása óta? Gyorsan elrepült, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is soknak tűnt?

– Egyszerre érzem azt, hogy nagyon gyorsan elpattant ez a tíz év, és közben érzem természetesen azt a rengeteg pillanatot, amit együtt megéltünk, és ahogyan formálódtunk, változtunk. Soknak nem érzem, előbb-utóbb mindig előjön egy újabb riff, amitől mindhármunk gyomrában megmozdul valami, és írni akarunk valami újat.

– Mit adott nektek a tavalyi Nagy-szín-pad győzelem, mit köszönhettek neki így utólag visszatekintve?

– Kijutottunk a EUROSONIC-ra, ami a legnagyobb showcase fesztivál Európában. Játszottunk a Sziget nagyszínpadon, a Strand nagyszínpadán, és a még nagyobb VOLT Fesztivál nagyszínpadán, egész nyáron kizárólag királyi bánásmódban volt részünk.

Szakmailag kaptunk egy óriási elismerést, jó érzés volt, hogy kicsit mindenki magáénak érezte a győzelmünket, amiben annyi mindenki segített: rajongók, zenekarok, barátok. Sosem fogjuk elfelejteni, hogy ennek a részesei lehettünk.

– Jelzésértékű-e szerinted, hogy utánatok idén is egy keményebb műfajban utazó zenekar, a Useme nyert, a Dalban pedig tavaly az AWS? Elmosódhatnak ezáltal a metálszíntér és a mainstream határai, egyáltalán jó lenne-e az?

– Szerintem amíg olyan zenekarok nyernek bármit, és kapnak platformot, akik szívből csinálják ezt az egészet, és nem egy gyárból kipréselt tucat rádió valami, addig én mindenkinek örülök.

– Mekkora az átfedés az Apey & the Pea, a Trillion és a szólókoncertjeid közönsége között? Vannak olyanok, akik mindenhová követnek?

– Vannak, akikkel minden koncerten találkozom az első sorban, bármilyen városban is vagyok, bármelyik formációval. Ez mindig nagyon jó érzés. Van, aki eddig nem volt keményzene-hívő, de ráakadt a szólóanyagaimon keresztül, és ugyanígy visszafele is, vagy a Trillion irányába. Mára szerintem pont tökéletesen elkülönültek egymástól tisztes távolságba, és inkább segítik egymást.