Jump to content

Folytatódik a Wellhello-vita

2018. 10. 22. 10:31

A Blikk megszólaltatta a Wellhello-szétválás kapcsán Fluort. Az együttes frontembere azt mondta a lapnak, Bartók Máté szaxofonos zenésztársamnak olyasmit nem írtam az sms-emben, hogy bántani akarom.

Szerinte az üzenet inkább "egy zenészek közti, felfokozott hangulatú kifakadás" volt. Fluor állítja, nem hallott arról, hogy volt zenésztársa a rendőrségnél tett feljelentést sms-e miatt. "Erről a bejelentésről engem senki sem értesített, kíváncsian várom, hogy kapok-e valamilyen idézést a rendőrségtől," mondta. Szerinte a feszültség egy éve lappangott a zenekarban.

Nem csodálkozom, hogy éppen most robbant ki, és megértem, hogy dühösek a fiúk, ám a történtek ellenére nem haragszom a srácokra, és sok sikert kívánok nekik.

A Fluor-Diaz párost egyébként nem nagyon rendítette meg nagyon az eset, azóta összeállították az új formációt, és zenekarukkal már készülnek a november 12-i koncertre. 

Az Index most kiszúrta, hogy a Wellhello menedzsere, Tóth Gergely egy szombat esti közleményben foglalta össze a másik oldalt. „Az elmúlt időszakban megjelent cikkek nyomán a jelen levelet aláíró, Fluorral Tomival és Diaz Lacival továbbra is együtt dolgozó Wellhello csapat (Tóth Balázs – szaxofon, Ferich Balázs – manager, Tóth Gergely – manager, Vincze Ferenc – technikai vezető, Busai Zsombor – fény/show, Juhász Kristóf vizuál/fény, Antal Márk – fénytechnikus, Megyeri Márton – irodai vezető, Herendi Ráhel – sajtófőnök, Lendvai Lilla – stylist, Szatai Gyula – technikus, Dobos György – biztonsági szakember, Simó Szabolcs – biztonsági szakember) véleménye az alábbi, amit szeretnénk, ha elolvasnátok.

Tomival és Lacival évek óta kitűnő baráti és szakmai kapcsolatot ápolunk. Meglepődve olvastuk a tegnapi híreket. Ekkor döntöttünk közösen, hogy szeretnénk hallatni a hangunkat. Elmondhatjuk, hogy Fluor és Diaz nagyon korrektek voltak velünk mindig, anyagilag, szakmailag és barátilag.

Kívánjuk, hogy a távozó zenészek megtalálják a nekik megfelelő zenekart. Köszönjük nekik az eddigieket! Már a jövőbe tekintünk, villámgyorsan összeállt a lelkes új zenekar. Mi pedig igyekszünk minden szakmai tudásunkkal Lacit és Tomit tovább segíteni, és az eddigi színvonalon folytatni a Wellhello sikertörténetét. Találkozunk a koncerteken!”

Mindeközben a Bors a rendőrségi oldalt próbálta kideríteni. A rendőrség azt válaszolta a lapnak, hogy a feljelentéssel összefüggésben az illetékes rendőrkapitányság ügydöntő határozatot hozott, amelynek tartalmát annak kézhezvételét követően kommunikálják. A szakértőjük szerint ez azt jelenti, hogy közbelső intézkedést hozhattak, döntöttek valamiben. Azt is megkockáztatják, hogy távolságtartási végzésről is lehet szó, de azért ne menjünk ennyire messzire, várjuk meg a fejleményeket.

(Forrás: 24.hu, index.hu, fotó: pexels.com)