Jump to content

Ilyen lesz idén a Super Bowl

2019. 01. 23. 08:20

Hivatalosan is bejelentették, hogy a világ egyik legnézettebb sporteseményének, a Super Bowlnak kik lesznek idén a fellépői. Az NFL-döntő félidejét közismerten százmilliók nézik világszerte, ezért mindig hírnek számít, hogy a The Who vagy éppen Justin Timberlake után kik szórakoztatják majd a közönséget a világ legdrágább reklámideje alatt.

A hivatalos bejelentés szerint a Maroon 5 lép majd fel, és közreműködőként szerepel még két rapper is. Egyikük Big Boi, akit leginkább az OutKast tagjaként szokás ismerni, a másik pedig Travis Scott, aki zenei pályája mellett arról is ismert, hogy Kylie Jenner Instagram-celeb az élettársa.

Az NFL-döntő idén meglehetősen kényes téma, hiszen a bajnokságot rengeteg kritika érte, amiért a csapatok tulajdonosai és a bajnokság vezetése is igyekezett mindenáron megálljt parancsolni a Colin Kaepernick által elkezdett térdeléses tüntetéseknek a meccseken. A volt NFL-irányító a feketék elleni rendőri túlkapások miatt demonstrált úgy, hogy féltérdre ereszkedett a himnusz közben az egyik meccsen. A gesztust sok társa is követte, az egészből pedig akkora mozgalom lett, hogy Kaepernick rá egy évre teljesen eltűnt a ligából, és emberjogi aktivista lett, az NFL pedig - Donald Trump hathatós közreműködésével - valószínűleg sosem mossa le magáról, hogy a feketék elnyomása helyett gazdag fehér csapattulajdonosok és politikusok érdekeit tartotta fontosabbnak.

Valószínűleg ezért is jelentette be Travis Scott azonnal, hogy az NFL-lel együtt félmillió dollárt ajánl fel a Dream Corps nevű emberjogi szervezetnek. Jól jelzi, mennyire nem keresett hely most a zenészek között a halftime show, hogy Cardi B, aki korábban készített közös számot a Maroon 5-val és felmerült, hogy fellép az eseményen, az alábbi kikötést tette:

Majd akkor gondolkozom el a Super Bowl-fellépésen, ha visszaveszik Colin Kaepernicket.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)