Jump to content

A nagysikerű zenei főszerkesztő hazánkba jön

2018. 10. 12. 19:28

Jó, a music supervision nem teljesen az, mármint szerkesztés, illetve annál sokkal több, de nagyjából ráhúzható a tevékenységre, amiről tavaly a Stranger Things című Netflix-sorozat music supervisorja, Nora Felder ezt mondta az Indexnek:

"A music supervison a mozgóképekhez párosított zene felügyeletét, rendezését jelenti. Sokan azt hiszik, annyiból áll, hogy a zenei aláfestés nélküli jelenetekhez zenéket válogatok, de ennél sokkal több: az olyan egyszerű feladatoktól, mint kitalálni, egy adott jelenetben a szereplő mit fog dúdolni, az olyan bonyolultakig, mint megtalálni egy bizonyos templomi kórust, és eldönteni, mit fognak énekelni."

Szóval erről van szó. Szép, izgalmas szakma, a Budapest Showcase Hub fesztivál (BUSH) a Filmalap Fast Foward programjával együttműködésben pedig a tavalyi évhez hasonlóan idén is elhozza a szakma egyik kiemelkedő alakját, Thomas Golubicot, aki a Breaking Bad music supervisorja volt, és Balázs Ádámmal, az Oscar-díjas Mindenki valamint a Testről és lélekről című filmek magyar zeneszerzőjével tart közös előadást és workshopot rendezőknek, producereknek és zeneszerzőknek november 15-én és 16-án a Brody Studiosban. 

Golubic a music supervisorkodás mellett DJ is és Grammy-díjra jelölt lemezproducer. A Breaking Bad mellett dolgozott a Walking Dead és a Sírhant művek zenéjén, és ő volt az, aki felhasználta Sia Breathe Me című dalát a Sírhant művek zárójelenetében - ezt a mai napig az egyik legemlékezetesebb zenei betétnek tartják, radásul ez indította be Sia karrierjét Amerikában.

A BUSH a régió legnagyobb zenei showcase fesztiválja, koncertekkel (november 15-17. között 14 ország 30 zenekara lép fel) és szakmai programokkal (előadások a koncertszervezésről, a finanszírozási kérdésekről, rövid képzések, workshopok). Golubic például tart egy workshopot rendezőknek és producereknek, ezen filmes projektjeikről és az ahhoz készülő zene válogatásról lesz szó. Akit érdekel a dolog, regisztráljon. A  workshop második napjára zeneszerzőket várnak, itt Balázs Ádámmal együtt azt mutatják be, hogyan hat a zene egy-egy filmjelenet hangulatára, illetve ezen keresztül a nézőre. 

A Filmalap Fast Forward Programjának küldetése, hogy a hazai filmes szakmai környezetből jelenleg hiányzó, rövid képzésekkel fejlessze a szakembereket és belépési lehetőséget nyújtson a szakma iránt érdeklődők számára

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)