Jump to content

Jazzrael a Gödör Klubban

2016. 03. 20. 08:29

Koncertsorozatot indít a Jazzrael zenekar, melynek célja, hogy bemutassa a hazai és a nemzetközi, kiemelkedő zsidó származású vagy érintettségű művészek értékteremtő és egyben korszakalkotó munkásságát. A zenekar vendégei országosan elismert művészek, akik elkötelezettek a zsidó hagyományok és az improvizációs jazz iránt.

A sorozat április 5-én a Gödör Klubban indul egy Gershwin-esttel, a népszerű Szőke Nikoletta közreműködésével. Az oroszországi zsidó származású, amerikai zeneszerző, George Gershwin (született Gershowitz) önálló zenei nyelvet teremtett azzal, hogy műveiben egyesítette a jazz, a ragtime és a blues elemeit az európai klasszikus zenével, sajátos hangszereléssel. Az esten leghíresebb művei, is elhangzanak.

A koncertsorozat április 12-én a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában folytatódik a Karády-esttel, Bíró Eszter énekesnő vendégszereplésével. Karády, amellett, hogy a 40-es évek nőideálja és ikonja volt, sokat tett a zsidókért a nehéz időkben, amiért 2004-ben posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozták neki. Ezen az esten a legnépszerűbb sanzonok Bíró Eszter hangján, a Jazzrael egyedi hangszerelésében szólalnak meg.

A sorozat harmadik részében április 19-én Pat Metheny kerül a középpontba a Gödör Klubban. Pat Metheny egyik legsikeresebb lemeze a 2013-ban rögzített TAP – Book of Angels Volume 20című album, amelyen John Zorn klezmer alapú kompozícióit dolgozta föl a jazz nyelvén. A világ egyik legnagyobb gitárosának számait az esten a különböző népek zenéit hasonló invencióval integráló, ugyancsak nagy karizmával bíró magyar gitárművész, Babos Gyula idézi meg.

A koncertsorozat negyedik állomásán, április 27-én híres magyar zsidó zeneszerzők estje lesz, melyen Seres Rezső, G. Dénes György, Gábor S. Pál, Horváth Jenő, Fényes Szabolcs szerzeményei hangzanak el a méltán népszerű Malek Andrea interpretációjában.

A Jazzrael zenekar 2006-ban alakult Jáger Bandi vezetésével. Közismert, tradicionális szefárd, közel-keleti népdalokat értelmeznek újra a jazz érintésével. Az együttest elismert jazz-zenészek alkotják, a dalok instrumentális és énekes formában hallhatók. Az együttesben Bíró Nóra énekel, Jáger Bandi zongorázik, Lakatos Pecek András dobol, Horváth József Plútóbőgőzik, Csejtei Ákos szaxofonozik, Lamm Dávid pedig gitározik. A zenekar egy híd szerepét kívánja betölteni kelet és nyugat között, egyesíteni a népek zenéjét, kultúráját.