Jump to content

Elmaradnak a legnagyobb események

2020. 04. 30. 10:54

Gulyás Gergely csütörtökön bejelentette, hogy a kormány augusztus 15-ig megtiltja az 500 főnél nagyobb tömegrendezvények megtartását. A bejelentésre hosszú ideje várt a komplett élőzenei piac, de ez azt is jelenti, hogy elmarad idén a Sziget Zrt. összes fesztiválja (Sziget, Sound, Volt), és a nyár utolsó heteiben túlkínálat lehet zenei rendezvényekből.

A Budapest Park és más koncert-, illetve fesztiválszervezők is azért kerültek nehéz helyzetbe, mert az előre kifizetett külföldi fellépőik koncertjeit addig nem tudták vis maior helyzetre hivatkozva visszamondani, ameddig nincs konkrét kormányhatározat. Ez most megtörtént, ami azt jelenti, hogy mostantól nincs jogi akadálya hivatalosan is lemondani a már leszervezett koncerteket és visszakérni az esetleges előlegeket.

Ami viszont legalább ilyen fontos, hogy eldőlt számos, eddig kérdőjelesnek számító hazai fesztivál sorsa. Az augusztus 15-i feloldási dátummal az eredeti formájában biztosan nem rendezik meg a

  • a Sziget Zrt. három nagy fesztiválját (Volt, Balaton Sound, Sziget),
  • több nagy vidéki fesztivált (Campus, Művészetek Völgye, Ördögkatlan, valamint a korábban bejelentett Rockmaraton, Fezen és Bánkitó), de elmarad a nagy nemzetközi goabuli is Ozorán,
  • az EFOTT kérdőívben próbálja megtudni a közönségétől, hogy van-e értelme augusztus 26. és 30. között fesztivált tartani,
  • még mindig kérdéses az idei Kolorádó, amit ugyan áttettek egy késő augusztusi időpontra, de még pont belecsúszik a tiltásba.

A Sziget Szervezőiroda közleményben megerősítette, hogy a döntés tényleg azt jelenti: 27 év után először nem lesz idén Sziget, ahogy elmarad a Volt Fesztivál és a Balaton Sound is.

Kádár Tamás főszervező szerint most mindenekelőtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről.  Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe – nyilatkozta Kádár, aki szerint hiába egyeztetnek régóta a kormányzattal egy esetleg segítségről vagy mentőcsomagról, egyelőre nem sikerült konkrét eredményre jutni.

A Művészetek Völgyét idén tartották volna meg harmincadik alkalommal, de ez is elmarad. A fesztivál honlapján viszont azt írják, hogy Völgyhétvégéket vezetnek be, vagyis szeptembertől négy hétvégén át tartanak majd programokat Kapolcson és környékén. Részleteket (dátumot, helyszínek, programok) egyelőre nem írnak, de a már megvásárolt belépőket fel lehet használni ezekre az őszi eseményekre. Hasonló koncepciót jelentett be az Ördögkatlan is, amely idén hivatalosan elmarad, de október 22. és 25. között szeretnének tartani egy hosszú hétvégés, Ördögkatlan-napok típusú eseményt.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)