Jump to content

Retro őrület Siófokon

2021. 08. 22. 09:52
A nyár buliját tartották szerda éjjel a Plázs Siófok szórakozóhelyen/strandon. Óvatos becslések szerint is legalább tízezer, jobbára szépkorú „fiatal” csápolt, rokizott, csípett be és ájult el (volt, aki szó szerint) a Retro Rádió Fergeteg Partyján, amelyen egy 75, egy 74 és egy 82 éves kortalan sztár őrjítette meg a nagyérdeműt. (A negyedik fellépő életkorát, hölgyről lévén szó, nem firtatjuk.) Helyszíni riport a pandémia rabságából szabaduló bulinyár fénypontjáról.
 

A 75 éves legenda, Demjén Ferenc volt a Retro Rádió már hetekkel korábban bepromózott Fergeteg Partyjának első fellépője a Plázs Siófokon. Pontban 20 óra 35 perckor kísérték ki a Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique által felkonferált Rózsit a színpadra a megszokott rekvizitum, a Demjén-feliratú motorkerékpár – V’Moto-Rock, ugye... – kormánya mögé. Nem ártott a kíséret, az idén 75 éves, a Magyar Köztársaság tisztikeresztjével kitüntetett művész nincs kirobbanó erőben, de mielőtt bárki is a korábbi, kissé korhely életvitelére gondolna, erről szó sincs, Demjén makulátlanul tiszta fejjel vette a kezébe a mikrofont, és nyomott olyan pazar, csaknem kétórás élő műsort, hogy azt egy húszéves is megirigyelte volna. Aztán bejutok a Plázsra, miután felmutattam a védettségi igazolványomat, odabent visszafogott becslés szerint is legalább hat-nyolcezren érzik jól magukat, de az is lehet, hogy a tízezres szám sem túlzás. A VIP-szektorban olyan hangulat uralkodik, mintha nem lenne holnap, az árlap senkit sem riaszt vissza a fogyasztástól. Nagy Lászlóba, minden idők legnagyszerűbb magyar kézilabdázójába botlom, a Barcelona 209 centis egykori csapatkapitánya lehengerlő külsejű fiatal hölggyel múlatja az időt, később is többször összefutunk, szemmel láthatóan élvezi a műsort.

Amelynek első fellépője, mint mondtam, Demjén Rózsi. Miután felkelt a nap, szállunk egyet a sólyom szárnyán, majd egyik kortalan sláger követi a másikat: Jégből vagyok, Ha elindul a vonat, Darabokra törted a szívem. A közönség tombol, nagymamakorú hölgyek csápolnak a színpad előtti első sorban, közben a kivetítőn a fiatal Demjén klipjei peregnek, ledöbbenek, negyven évvel ezelőtt Rózsi mennyire hasonlított Bob Dylanre! Engedünk a kérésnek, hogy legalább te maradj velem, amikor pedig belevág a Fekszem az ágyon című rock&rollba, na, akkor egész Siófok felébred a hangrobbanástól. Már aki alszik, mert a környéken nyilván senki sem. Rózsi is élvezi a műsort, a szám közepén járunk, amikor felhúzza a hasán a pólóját, a látvány kissé bizarr, remegnek a hurkák, de mindez a legcsekélyebb mértékben sem zavarja sem az elemi erejű ordításban kitörő publikumot, sem a mosolygó művészt. 

Túl bolond vagyok, vált át Rózsi, ezt nem is vonjuk kétségbe, aztán párperces szünet következik, két fiatal énekes tehermentesíti a koros dalnokot, aki a backstage-ben leül egy székre, Rózsa István, a menedzsere máris ugrik, leveti a mellényét, és ráborítja a pihegő Demjén hátára, nehogy megfázzon. 

Szóba elegyedem Rózsával, megjegyzem neki, le a kalappal Rózsi előtt, aki élőben nyomja, ellentétben néhány tátogó kollégával.

Ebben egyetértünk. Aztán a művész visszacammog a színpadra, folytatja a parádés show-t, egészen fél tizenegyig. Azért a súgógépet felfedezem, de ki a fene emlékszik ennyi szám szövegére? Jön a Mondd, love!, a Jöjj vissza, vándor!, Végül A vonat nem vár, Schvéger Zoltán, a szenzációs dobos kiemelkedik a kísérő zenekar általánosan magas színvonalából, aztán Rózsi letotyog a színpadról, e sorok írója még nyom egy közös szelfit a maestróval – nem merem letegezni, pedig csak tíz év van közöttünk –, és irány a sátor, a másik színpad, ahol már hangolnak Fenyő Miklós zenészei és melegítenek, nyújtanak a táncoscsajok.

A kivetítő hawaii hangulatot idéz, feldübörög a Johnny B. Good – ezt még Chuck Berry énekli, nem Miki –, majd a Csókkirállyal beindul az igazi Fenyő-buli. Megérkezünk az Angyalok földjére, ahol a Luxemburg rádió dübörgő taktusaira ropja a tömeg, frenetikus a hangulat, attól tartok, a hozzávetőleg hatvanas átlagéletkorú hallgatóság lebontja a sátrat. Odabent, a tömeg közepén az egyik nagypapa el is ájul, már itt is vannak a mentők, rövid ápolás után viszik a kissé túlhevült bácsit a siófoki kórházba, remélem, nincs nagyobb baj.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)