Jump to content

Ilyen lesz a Kaposfest

2021. 08. 10. 14:44
Várdai István Liszt Ferenc-díjas cselllóvirtuóz és Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedőművészben nemcsak az a közös, hogy mindketten Stradivari mesterhangszeren játszanak a világ legnevesebb koncerttermeiben, hanem az is, hogy hetedik éve együtt állítják össze az ország egyik legszínvonalasabb komolyzenei fesztiválja, a Kaposfest programját. A tizenkettedik kaposvári komolyzenei fesztiválon a klasszikus muzsikusok mellett kiváló jazz- és világzenei koncerteket is hallhat a közönség.
 

– A somogyi klasszikus zenei világfesztivál idén is augusztus 13. és 19. között, várja a törzsközönségét és az új vendégeit. Egy hét alatt rengeteg értékes és sokszínű előadást lehet prezentálni a közönségnek, de szervezőként talán idén először tudtunk igazán kibontani saját koncepciónkat – így kezdi az idei fesztivál koncepciójának ismertetését Baráti Kristóf hegedűművész, merthogy – az alapítók, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás, óriási munkát végeztek, mi a hatodik évtől vettük át tőlük a művészeti vezetői staféta botot. Néhány év természetesen azzal telt el, hogy igyekeztünk megőrizni az általuk megteremtett értékeket, és Várdai Istvánnal fokozatosan építettük be saját új szempontjainkat.

A magyar kiválóságok között Bogányi Gergely, Pusker Júlia, Szűcs Máté, Berecz Mihály, Zempléni Szabolcs, Fenyő László, Langer Ágnes, Ránki Fülüp mellett a fesztivál vendége lesz a világhírű Signum Quartet, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Kállai Vonósnégyes, az In Medias Brass Quintet és a Győri Filharmonikusok is.

A minőségi jazz zene kedvelői többek között, Kollmann Gábor kvintettjét hallhatják Malek Andrea és Gájer Bálint közreműködésével. A Bach másként című produkció, amit Várdai Istvánnal közösen hoztak létre a Győri balett művészei, még  Baráti Kristóf  számára is premier lesz.  Nagy érdeklődéssel várja, hiszen ezt a produkciót Várdai István csellista  és a győri  balett művészei Bach, nem balettre komponált zeneműveiből  állították össze. 

Ezt az előadást is tekinthetjük összművészeti produkciónak, ahogy a festőművész születésének 160. évfordulóját ünneplő, Rippl-Rónai és a fiatalok című kiállítás is a fesztivál egyik fontos kísérőprogramja lesz. De az összművészeteket a fesztivál jellegéből adódóan természetesen alapvetően a zene felől közelítik meg. A programot nézve egyértelmű, hogy idén nagyon erős lesz a jazz -és a világzenei rész.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)