Jump to content

Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivált rendeznek az RS9 Színházban

2016. 11. 21. 14:26

Második alkalommal rendezik meg a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivált november 24. és 27. között az RS9 Színházban. A négynapos program keretében 19 kortárs, irodalmi adaptációra épülő színházi és zenei produkció lesz látható.

Az RS9 Színház és a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány által rendezett fesztivál versenyprogramjába a beérkező mintegy hatvan pályázatból előzsűri választotta ki a 19 produkciót. A fesztivált az RS9 három előadótermében, a Vallai Kertben, az RS9 Színházteremben és a Fehér Teremben tartják - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A programban többek között szerepel az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány Koronázás, a Neptun Brigád Hamletman! és a Mándy Ildikó Társulat 1914/1915/1916 című előadása. Látható lesz továbbá Ajtót nyitok címmel a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, Suttogók címmel pedig az Andaxínház produkciója. Sorok, szavak, betűk. címmel Horváth Balázsnak Parti Nagy Lajos verseire komponált dalciklusát is hallhatja a közönség.

A fesztiválon bemutatják a RÉV Színház Irina című produkcióját is, amely Kiss Csaba De mi lett a nővel című darabja alapján készült. Láthatók lesznek a Stúdió 13 előadásai: A negyvenkettedik széken ülő nő és versenyprogramon kívül a tavalyi fesztivál-győztes, a Tallér Edina Egy perccel tovább című drámájából készült előadás.

Mint írják, a produkciókat háromtagú zsűri bírálja el. A zsűri elnöke Kőváry Katalin rendező, a két másik tag Lőkös Ildikó dramaturg és Stermeczky Zsolt Gábor kritikus. A közönség megváltott belépőjegyével szavazhat a közönségdíjra.

A Vallai Péter-díj, a fődíj 300 ezer forint, a második helyezett 200 ezer forint, a harmadik helyezett és a közönségdíjas előadás egyenként 100 ezer forint díjazásban részesül. Valamint mindegyik produkció fellépési lehetőséget kap az RS9 Színházban.

A fesztivállal a teátrum egykori színésze, Vallai Péter, valamint egykori igazgatója és a fesztivál szellemi atyja, Dobay Dezső előtt tisztelegnek.

(Forrás: MTI)