Jump to content

Egy estére megint fesztivál lesz a Balaton közepén

2016. 09. 02. 08:57

Lehet, hogy a naptár már szeptembert mutat, de az időjárás erről egyelőre nem szeretne tudomást venni, hiszen hétvégére ismét olyan napsütéses nyarat jósolnak, hogy a sál és a sapka helyett megint vehetjük elő a naptejet. Ezzel a MOL Nagyon Balaton egyik utolsó felvonása jár legjobban: a Tihany és Szántód között közlekedő kompot harmadik alkalommal töltik meg nemcsak emberekkel és autókkal, hanem egy nagy színpaddal és zenével.

Geszti Péter albumbemutatója és Szabó Balázs Bandája után a hazai könnyűzenei élet egy másik stílusának emblematikus zenekara koncertezik. Szeptember 10-én a Kiscsillag száll hajóra, és mutatja meg, hogy a Balaton közepén, a Tihanyi-félsziget árnyékában is nagyot tud szólni az Állnak a férfiak.

A Kiscsillagot aligha kell bemutatni: Lovasi András alapította a zenekart 2005-ben korábbi Kispál és a Borz-tagokból. Megjelent négy nagylemezük, az olyan slágereiket, mint a Fishing on Orfű, az Örökre szívembe zártalak vagy a Van-e szándék a rádiókban és a fesztiválok nagyszínpadain is sokat lehetett hallani. Az alapítók közül Lovasi és Leskovics Gábor maradt az együttesben, az elmúlt három évben új dobos, basszusgitáros és billentyűs is csatlakozott hozzájuk.

Miközben Tihanytól Szántódig suhanunk a vízen, a nap lebukik a Balaton horizontja mögött, Lovasi pedig az összetéveszthetetlen “Kiss Manyi-hangján” énekli a nyersen költői dalszövegeket, szűk két óráig még egészen biztosan nyár lesz ezen a bizonyos BAHART-kompon.