alt-J

Amikor a brit gitárzene már tényleg nem tudott semmi újat mutatni az indie rockból, akkor megjelentek az olyan együttesek, mint a Django Django vagy az alt-J, akik hagyták ezt a százezredik Libertines-vonalat, és bátran nyúltak elektronikához, art pophoz és olyan hangszerekhez, amik csak ritkán tűnnek fel klasszikus gitárzenekarok környékén. Az alt-J különösen izgalmasnak hatott a felbukkanásának idején, köszönhetően az énekes egészen sajátos stílusának, az érdekes hangszerelésnek és a nem szokványos dalstruktúrának. Az alt-J mára akkora jelenség lett Angliában, hogy az interneten már viccet is csináltak abból, hogy lehet mindössze egy mikrofonnal és egy loop pedállal bárkinek hasonló zenét csinálni. Már pedig ez azt jelenti, hogy valami egészen egyedit kreáltak.

Kasabian

Egy másik emblematikus brit indie banda, akik ugyan sosem tudtak felérni népszerűségben az Arctic Monkeyshoz vagy mondjuk a Bloc Partyhoz, de ugyanúgy fontos szereplői voltak a színtérnek. A Kasabian hatalmas erénye, hogy csinálhattak bármilyen gyenge lemezt, mindegyiken volt legalább 2-3 olyan szám, ami nem csak a rádiókban mehetett le, de ott voltak a reklámokban, videojátékokban, sportvideókban és szinte mindenhol, elég csak az olyan dalokat említeni, mint a Shoot the Runner, a Club Foot, az LSF vagy a Fire. Ugyan a legutóbbi albumok nem lett kiemelkedő, de az Eez-eh című számmal megint sikerült legalább egyszer eltalálniuk a frankót.

Kings of Leon

A Kings of Leon készített két és fél elképesztően tökös rock and roll albumot (Youth and Young Manhood, Aha Shake Heartbreak és pár szám a Because of the Timesról), majd elérkezett 2008 és a Sex on Fire. Ez a szám jelentette a belépőt a drága stadionrock zenekarok világába, a Kings of Leon pedig pikkpakk a legnagyobb nevek között találta magát. Ezért az elmúlt hat évben csak Sex on Fire meg Use Somebody-típusú számokat írtak úgyhogy nem csak azért kell megnézni őket, mert először lépnek fel Magyarországon.